— A Szegedi Szabadtéri Játékokon is előadjátok a Rómeó és Júliát. A körülményekhez igazítjátok az előadást?
— Már augusztus elején leutazunk a próbák miatt, hiszen a technikai adottságok teljesen különböznek a kőszínháztól, ezért a darabot is át kell kicsit alakítani. Hatalmas élmény lesz nekünk, és remélem, a közönség is elégedett lesz a produkcióval.
— Szereted Szegedet?
— Nagyon sokat játszottam ott, és a szabadtéri játékokra is többször ellátogattam már. Szegednek fantasztikus hangulata van, minden a rendezvény körül forog, és mindenki tudja, mi történik a városban.
— A nyár nagy részében dolgozni fogsz. Jut időtök majd egymásra hármasban?
— Ez a nyár valóban zsúfoltra sikerült. Július második felében tudunk majd egy kicsit fellélegezni, akkor szeretnénk hármasban nyaralni. Addig még rengeteget dolgozunk mind a ketten.
— Mikorra tervezitek az esküvőt?
— A konkrét időpontot ne szeretném elárulni, mindenesetre van már kikérőnk a színháztól, úgyhogy hamarosan. Hacsak közbe nem jön valami…
— Mi jöhetne közbe?
— Például ha Kékkovács Mara megbetegedik, akkor nekem bizony be kell mennem, és játszanom kell.
— Ezek szerint világraszóló lakodalom szóba sem jöhetne…
— Semmiképpen. Nem vágyom hatalmas ceremóniára, fehér habos-babos menyaszszonyi ruhára és rózsaszirmokat dobáló koszorúslányok hadára sem. Az igazat megvallva sosem szerettem az eltúlzott dolgokat. Sokkal inkább vágyom arra, hogy szűk családi körben, néhány közeli baráttal ünnepeljek.
 

— Párod, Bereczki Zoltán és Marci jól kijönnek egymással?
— Úgy érzem, nagyon megszerették egymást az öt év alatt, amióta együtt élünk. A fiam teljes mértékben elfogadja Zolit.
— Kistestvért terveztek?
— Tervezni tervezünk, de ez nem azt jelenti, hogy már jelen pillanatban várandós lennék. Egyelőre itt van a színház, a milliónyi új feladat, amit nem szívesen utasít vissza az ember. Szeretnék még egy kicsit élni a lehetőségeimmel, de természetesen minden vágyam, hogy egyszer csak és kizárólag anya lehessek. Szép, nagy családban, két-három-négy gyerekkel. Remélem, ennek is eljön majd az ideje.
— Most még össze kell egyeztetned a színészetet és az anyaságot. Sikerül?
— A kisfiam mindig azt mondja, hogy én vagyok a világ legjobb anyukája. Természetesen igyekszem ennek megfelelni,
hiszen nagyon szeretem őt. De sajnos — vagy nem sajnos — a színházat is imádom. Ezért lehetek sikeres a munkámban. És lavírozom a kettő között. A boldogságot mindenesetre már ismerem: amikor az ember szeret élni, várja a holnapot, és örömmel tekint vissza a tegnapra.